A szülés mint sémaaktiváló esemény

Személyesebb jellegű írásom a szülésemről

A terhesség és a szülés kicsit olyan a nőknek, mint a férfiaknak a katonaság. Mély nyomot hagy az ember lelkében ez az állapot, esemény. Így, mikor kiderül egy nő várandóssága, gyakori, hogy előkerülnek a szüléstörténetek, de mint ahogy minden ember más, nincs két egyforma terhesség és szüléstörténet sem.

A terhesség alatt a legtöbb nő inkább befelé szeretne figyelni önmagára és a kisbabájára, ráhangolódni az előtte álló nem kis feladatra, amit a szülés és a gyereknevelés jelent majd. (Ha az utóbbira egyáltalán fel lehet készülni.) Hiszen az anyaság egész embert kíván, és éppen ezért rengeteg áldozatot és önfeladást véleményem szerint, úgymond ez  egy 0-24 órás szolgálat, ahol képben kell lenni testileg és lelkileg is.

Általában a 39-40.hét körül megindul a szülés folyamata, de mi van, ha az egyénnek ez elmarad.

Az én szülésélményem úgy alakult, hogy a fiam nem indult meg, még közel a 41.héten se, és emiatt befektettek a kórházba. Időnként megvizsgáltak, és egy hidegfront hatására a nyákdugó távozott. El is indultak a fájások, és betettek a szülőszobára, majd mire feleszméltem már megkezdődött az oxitocin adagolás, majd pár óra múlva burokrepesztés. Rákötöttek egy egész napot az oxitocinra, de ez nem hozta meg a kellő hatást, ezért a végén császármetszés lett a vége.

Mivel az én egészségem és a babám egészsége sem indokolta a beavatkozásokat nehéz feldolgoznom a tényt, hogy nem sikerült természetes módon megszülni a gyerekemet, holott a napi több km séta, heti legalább két jóga miatt úgy éreztem jó formában vagyok. A kórházi tartózkodásom azonban nagy alváshiányt és a szülés napján evéshiányt eredményezett, így nagyon erőm se volt a vajúdás alatt.

Természetesen hálát érzek amiatt, hogy fiam világra jött, de bennem keletkezett egy érzés, hogy kudarcot vallottam. Hogy ez milyen sémákat mozgatott meg bennem? Első sorban Csökkentértékűség, szégyen sémát, hiszen azóta is önbizalomhiányt érzek a témával kapcsolatban.  A kontrollvesztés és a beavatkozások miatt a Bizalmatlanság és abúzus sémám, és a Behódolás,leigázottság is aktivizálódott. A folyamat alatt a Sérülékenység és veszélyeztetettség sémám is aktív lett. Főként, mert alapból irtózom a műtétektől és most pedig altatás nélkül kellett kibírnom azt, hogy császármetszésre került sor. Most is hálával tartozom az aneszteziológus orvosnőnek, aki beszélgetett velem, és elterelődött a figyelmem az éber állapotú hasi nagy műtétemről, ami alatt meg se mozdulhattam.

A méhnyak tágulás nehézsége összefügg egyébként több tényezővel: első szülés, a méhnyak állapota, az életkor, az előző beavatkozások, genetikai tényezők, hormonális egyensúly, szülési pozíció. Mivel azonban pszichológus vagyok, nem tekinthetek el a ténytől, hogy sajnos lelkileg is nehezen éltem meg az utolsó heteket és ez nem tett jót a szeretett hormon, az oxitocin termeléséhez, ami általában pozitívan befolyásolja a szülés folyamatát.

Bizonyára sokan vagyunk még, akiknek nem úgy sikerült világra hozni a gyermeküket ahogy szeretették volna, de fontos újra arra gondolni, hogy nem csak rajtunk múlt, hiszen a babának is akarni kell világra jönni, és az én gyermekem se érezte még az ihletet, hogy elinduljon. Szerencsére ő lelkileg kiegyensúlyozott és egészséges, ami elképzelhető , hogy köszönhető a hosszú vajúdásnak és szerencsére a tejtermeléssel sincs gond. Ugyanakkor se fizikailag, se lelkileg nem jöttem még helyre az azóta eltelt négy hónap alatt.

Másoknak is azt tanácsolom, ha traumatikus szülés élményük volt, forduljanak pszichológushoz, lehetőség szerint trauma feldolgozó szakemberhez.  Több alapítvány és szakember foglalkozik szülésfeldolgozással, illetve javaslom az általam kedvelt Brainspotting traumafeldolgozó módszert és EMDR terápiát is.