Egészséges felnőtt kontra Éretlen felnőtt
- katapszichologus01
- 2020. márc. 26.
- 3 perc olvasás
Frissítve: 2024. febr. 1.
A cikk arról szól, hogy a sématerápia szerint ki számít egészséges felnőttnek.

Ha megkéne fogalmazni milyen az Egészséges Felnőtt, úgy fogalmaznám meg, tud és szeret dolgozni, képes felnőtt, intim kapcsolatok létrehozására. Együtt érez magával, másokkal, ezáltal tud empatikusan viselkedni. Tud gyengéd lenni és óvni önmagát, ha kell megvigasztalni és bátorítani. Képes lekommunikálni szükségleteit anélkül, hogy másokat különösebben megbántana, vagy engedné, hogy túlságosan rátelepedjenek. Azaz egészséges határokat szab magának, és tiszteletbe tartja a másik ember magánszféráját is. Tehát nem elég a kellő öngondoskodás ( fizikai, biztonság), hanem ezen felül mutat.
Ha a Maslow piramis alapján kéne megfogalmazni, akkor az egészet magába foglalná, mert önmegvalósít, vannak céljai, karriertervei és nem riad vissza a kihívásoktól.
Az Egészséges Felnőtt olyan, mint Jung karmestere, koordinálja a személy énrészeit, legyen szó gyerek, szülő módról és igyekszik tényleges cselekvés, vagy kommunikáció segítségével hatékonyan működni a világban.
Azaz felismeri az egészségtelen megküzdési módokat, validálja a Gyerek módok (Sérülékeny, Dühös) érzéseit, határt szab a Kritikus, vagy Büntető Szülő résszel szemben.
Képes kreatív, asszertív, spontán és humoros lenni, flexibilis.

Az életben azonban sokszor nem mennek a dolgok ilyen egyszerűen, sok ember számára lettek a szülők érzelmileg elérhetetlenek. Jellemző, hogy rossz házasság, egészségügyi vagy pénzügyi állapot és, vagy időhiány miatt nem tudnak kellő minőségi időt tölteni gyermekeikkel, emiatt azoknak egyedül kell megküzdeniük nyomasztó érzéseikkel.
Ennek egyik változata, hogy a tradicionális foglalkozású, vagy sikeres szülők árnyékában a személy nem mer és nem tud felnőni, mert a családban rossz szemmel nézték a tinédzserkori lázadást. Ilyen esetben a serdülőkor lázadása helyett az illető magáévá teszi a szülői gondolkodásmódot az életről, például átveszi a politikai nézetet, vallást. Többnyire nagyon korán párt választ és elkezdi a felnőtt életet, ez igaz akkor is, ha már túl korán a szüleiről is gondoskodnia kellett, bár azokra a személyekre igaz lehet az is, hogy viszonylag későn választanak párt. Az éretlen felnőtt túlságosan is függ a családja véleményétől, nehézséget okoz számára, hogy határokat szabjon szüleivel szemben. Rejtetten igaz lehet ez azokra is, akiknek maguknak kellett volna érzelmileg gondoskodjanak saját érzelmi szükségleteikről szüleik éretlensége miatt, mégis azonban a diszharmonikus szülői kapcsolatok miatt nem sikerül az érzelmi leválás. Régebben jellemző volt, hogy a túl korán megkötött, sikertelen házasságok, amelyek a tradícióknak megfelelve köttettek többnyire generációkon át megterhelik a családot, hiszen a boldogtalan szülőknek nem tudnak elég érzelmi biztonságot nyújtani gyermekeik számára. A válással pedig csak egyre kevesebb figyelem jut a gyerekeknek, akik egy érzelmileg elérhető anyára és apára vágytak volna.
(Szerencsés esetben egy egyedülálló szülő is képes érzelmi biztonságot is nyújtani gyerekének, de nagy felelősség terheli a vállát, mert támogató család nélkül, igazán nagyon nehéz dolga van, hogy egyszemélyben pótolja a másik felet is.)

Másik változatban túlzott lázadás is megjelenhet a nagy szülői nyomásra. Ilyenkor az illető értékválasztása nagyon messze esik a szülői mintáktól, az egyén átcsaphat személyes kockázatvállalásba. Pl. elérhetetlen helyzetekből próbál sokat kihozni. Aminek általában az eredménye egy katasztrófa lesz, amely által az egyén önbizalma csak kevesebb lesz, ha csak meg nem találja azt a közeget, ahol sikeres lehet a másképp gondolkodással. Mint művészetek, vagy újítást igénylő munkák.
Van azonban egy gyermeki vonzereje az érzelmileg éretlen felnőtteknek, hiszen nagy ártatlansággal tekintenek a világ működésére, számukra az élet túl materiális, túl kegyetlen. Akadnak álmodozók (Daisy a Great Gatsbyből), örök gyerekek (Pán Péter, Willy Wonka, Forrest Gump). Az álmodozó, naiva karaktere jelenik meg a Bridget Jones filmekben, illetve Goldie Hawn filmjeiben (Jöttem, láttam, beköltöztem, Benjamin közlegény. A Gésa emlékiratai karaktere az alázatos, gyermeki női karaktert jeleníti meg szintén.
Az el nem köteleződés, a folyamatos úton levés szabadság érzetet adhat a túlfejlett gyermeki résszel megáldott felnőttnek. Többnyire ilyenkor érzelmileg elérhetetlen, vagy basáskodó párt választanak maguknak, akik képesek helyettük is elvégezni az önálló életvitelhez szükséges teendőket. Mint számlabefizetés, bevásárlás.
Milyen sémák jellemzőek az érzelmileg éretlen felnőttekre?
Behálózottság, éretlenség séma: Túlzott közelség több jelentős személlyel, belső üresség érzet
Behódolás, leigázottság séma: Saját szükségletek, érzelmek alárendelése másoknak
Dependencia, inkompetencia: Passzivitás, tehetetlenség a mindennapi életben
Sérülékenység, veszélyeztetettség: A biztonság túlzott keresése, indokolatlan félelmek a sérülésektől, betegségektől, elszegényedéstől, természeti katasztrófáktól. Fóbiák is megjelenhetnek
Önfeláldozás: Mások szükségleteinek túlzott figyelme vétele, hosszú távon kiégés
Kudarc: Az illető személy nem hiszi el magáról a sikeres teljesítmény lehetőségét. Nehezen kezd bele dolgokba.
Elégtelen önkontroll, önfegyelem: Érzelmeit azonnal kifejezésre jutattja, nem gyakorol elég önkontrollt, főleg stresszes helyzetben gyakori az érzelmi összeomlás.
Jellemző, hogy az illető szülei , vagy szintén nem egészséges felnőttek, gyermekeiket saját szükségleteik pótlására akarták használni. Általában keveset dicsérnek, nehezen fejezik ki érzelmeiket, nem tartják kellően az egészséges határokat. Erre jó példa a Rossz anyák 2. filmben Kiki anyja (Sandy), aki egészségtelen közelségben szeretne lenni felnőtt lányával, például bármikor bemegy a hálószobájukba, érezni akarja felnőtt lánya illatát, ugyanolyan frizurát vágat, mint amilyen a lányának van.
Aggodalomra nincs semmi ok, a fejlődés lehetséges. Heti egy sématerápiás foglalkozással két év alatt gyökeres változást érhet el személyiségében, illetve kapcsolataiban.
Comments